A Budai Várnegyedről röviden

fooldal > Budai Várnegyed

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Budai Várnegyed


2017/05/30

A budai Várnegyed Budapest I. kerületének egyik városrésze Vár néven. 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján Budai várnegyed néven szerepel. 

Budai Várnegyed

Rövid visszatekintés

 

Területén számos középkori eredetű műemlék, valamint 17–18. századbeli lakóházak és középületek található. A Budai várnegyed három fő része a Budavári Palota, a Szent György tér és a történelmi lakónegyed.
 



A Budai Várnegyed vagy röviden Várnegyed mellett a másik gyakori elnevezés egyszerűen Budai Vár vagy - hivatalos névként is - Vár. E két utóbbit azonban nem árt egyértelműsíteni, hiszen szűkebb értelemben olykor csak a Budai várnegyed déli felét alkotó Budavári Palotát értik rajta. Ugyanúgy, ahogy a Budai várnegyed kifejezés alatt is olykor csak az északi részt, a történelmi lakónegyedet érti.  
 

Elhelyezkedése

A várnegyed földrajzilag a Várhegyen található.
Határa a várfal, ami teljesen körbeveszi. Például a Bécsi kaputól keleti irányban kiindulva az óramutató járásával megegyezően haladva újból a Bécsi kapuhoz érünk vissza.

 

Budapest egyik büszkesége a budai várnegyed, mely az UNESCO világörökségének is része. A Budai Vár műemléki jellegéből és elhelyezkedéséből következően kiemelt jelentőségű turisztikai célpont, lakó-pihenő funkciója mellet kulturális és üzleti jellege sem elhanyagolható.

 

Séta a Budai Várban

 

A Világörökség részét képező Budai Várnegyed számos látnivalónak ad otthont, mint például a Mátyás-templom, a Halászbástya, vagy maga a Budai Vár. 

A legkellemesebb magyaros ízeket képviselő étterem a Budai Várban a Mátyás-templom mellett található Pest-Buda Vendéglő. Ide betérve a turistákat nem érheti csalódás.

 

Forrás: http://www.futas.net/hungary/Budapest/Budai-Varnegyed/budai-varnegyed.php







Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Legfrissebb cikkek


Így tedd a lakást télen meleggé, nyáron hűvössé
A lakás hőmérsékletének szabályozása fontos a komfortérzet és az energiatakarékosság szempontjából is. Íme, néhány tipp, hogyan tarthatod lakásodat kellemes hőmérsékleten télen és nyáron is.
A láthatatlanok felfedezése - Hogyan vizsgálják a részecskéket?
A részecskék vizsgálata az anyagtudomány és a mérnöki gyakorlat egyik alapvető elemzési módszere, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük és manipuláljuk az anyagok tulajdonságait a mikroszkopikus szinten.
Miért van szükség vízminták vételére?
A vízminőség ellenőrzése és fenntartása kulcsfontosságú minden vízellátó szervezet és ipari vállalkozás számára, hogy biztonságos és megfelelő ivóvízhez juttassák a lakosságot, valamint megfeleljenek az ipari előírásoknak és szabványoknak. A legkisebb vendéglátóegységnek is szüksége van a víz ellenőrzésére!
Életmódtanácsok egy helyen!

Te is szeretnél egy egészségesebb életmódot kialakítani mindennapjaid során? Kövesd az oldalunkat, ugyanis számtalan módszert és tanácsot találsz az egészséges életmód cikkjeink között. Az egészséges életmód kialakítása nem olyan bonyolult, mint gondolnád! Tarts velünk, mert mi segítünk, hogyan tudsz egészségesebben táplálkozni és a mozgás terén is mutatunk hasznos edzés terveket és gyakorlatokat, amiket érdemes kipróbálnod annak érdekében, hogy egy egészségesebb életmódot tudj kialakítani!

Segítség a munka és a tanulás terén!

Közeleg a vizsgaidőszak? Vagy a munkahelyeden húzós időszaknak nézel elébe? Tanulási módszereinkkel és teljesítmény növelő tippjeinkkel egyszerűen felkészülhetsz a közelgő vizsgákra vagy a kemény hétköznapokra a munkahelyeden! Tanulási módszerek, tanulási stratégiák a sikeres vizsga eléréséhez.

Lakberendezés és felújítás

Ti is lakásfelújításra készültök, vagy esetleg egy kis új színt vinnél otthonodba? Olvasd el lakberendezés és felújítás cikkjeinket a weboldalon! Számos lakberendezési praktika és tipp, amiből inspirálódhatsz és felkészülhetsz a nagyház átalakításra!

Kitekintő

Oldalunkon számos cikket és érdekességet találhatsz, ami segít felkészíteni az élet apróbb és nagyobb kihívásaira, legyen szó akár munkáról, tanulásról, akár egy új egészségesebb életmód bevezetéséről vagy lakásfelújításról, nálunk bátran inspirálódhatsz, ugyanis segítünk a felkészülésben!